Dr. Horváth Ildikó

Élethosszig tartó tanulás és megfelelő időbeosztás
Interjú Horváth Ildikóval

 

Miért választotta a tolmács szakmát? Tudatos választás volt, vagy az élet hozta így?

Én választottam a szakmát, és azt is, hogy az iskolapadban kezdem elsajátítani, mert ha van képzés, akkor érdemes tanulni. Rengeteg dolgot tanul az ember magától, de én szerettem volna visszajelzést is kapni, hogy reflektált szakember legyek. Ezért iratkoztam be ide az FTCS-re (Fordító- és Tolmácsképző Csoport) – akkoriban még csak csoport volt a tanszékünk. Ekkor kerültem az ELTE-re, mert egyetemi tanulmányaimat Szegeden, a JATE-n végeztem. A jelentkezéskor ez hihetetlen nagy célnak tűnt; akkor is nagy presztízzsel rendelkezett már az intézmény, de egyből felvettek, és a képzésen úgy éreztem, hogy megtaláltam, amit keresek. Gimnáziumban az a gondolat, hogy valakiből fordító, illetve tolmács lehet, még messzi dolognak tűnt. Nem ismertünk ilyen szakembereket, képzés is csak egyetem után volt, de arról sem tudtunk sokat. Azt tudtam, hogy nyelvekkel szeretnék foglalkozni, így lettem angol–francia szakos középiskolai tanár. Ezután 3–4 évvel jött az ötlet, hogy tolmács legyek.

Fontos megjegyezni egyébként, hogy a tolmácsok általában fordítanak is. Tolmácsoláskor csak törekszik arra az ember, hogy a legjobb szavakat, megoldásokat alkalmazza, ez azonban nem mindig sikerül. Le kell mondani a maximalizmusról: ha nem jön az első legjobb megoldás, meg kell elégedni a második, harmadik megoldással. A fordítás lehetőséget ad arra, hogy az ember jobban elmélyüljön, mélyebben dolgozzuk fel információkat. A kettő nagyon jól kiegészíti egymást.

Melyik a legemlékezetesebb tolmácsolási eseménye, és miért?

Olyan nincs, mert nagyon sok ilyen eseményt tudnék most felsorolni. A szakma legnagyobb előnye a változatosság. Nagyon sok helyzetben volt szerencsém kipróbálni magam, és sok kulissza mögé nyertem betekintést. Jártam már sítalpgyárban, vágóhídon, sajtgyárban, magas beosztású politikusok környezetében, de voltam civil és nemzetközi szervezetekkel missziókon, börtönökben, menekülttáborokban, világörökségi helyszíneken, borvidéken, tolmácsoltam nagy nemzetközi szervezetek konferenciáin, és még folytathatnám a felsorolást. Mindig megállapítom, lassan 20 év gyakorlat után is, hogy az ember folyamatosan tanul valami újat, mindig van „aha!” élményem – ez a nagy előnye a szakmának, ezért viseljük el a stresszt.

Hogyan szokott feltöltődni egy-egy nehéz esemény után?

Vívok. A sport nagyon fontos számomra. 10 és 20 éves korom között versenyszerűen tőröztem. Aztán kimaradt egy kis idő, és nemrég újra kezdtem. Nagyon jól feltölt, amellett, hogy teljesen kikapcsolódom. A társaimnak is mondom: igazán értékelem, hogy heti kétszer másfél órában az a legnagyobb gondom, hogyan szúrom meg őket. Emellett mindennap olvasok szépirodalmat a munkanyelveimen.

Melyik tényező nehezítette meg leginkább a munkáját tolmácsolás közben? Hogyan győzte le? Milyen stresszkezelési technikákat alkalmaz?

Ami stresszfaktor lehet, az az ismeretlen. Hiába készülünk fel a legjobb tudásunk szerint, mindig ér minket valami ismeretlen, és tart az ember attól, hogy olyan helyzet adódik, amelyet nem tud megoldani. A másik, de számomra még fontosabb tényező, ha megbízói oldalról nem feltétlen érzem a jóindulatot, a támogató környezetet. Olyankor az ember előveszi az egészséges önbizalmát, végezzük a munkánkat a legjobb tudásunk szerint, és hisszük, hogy sikerrel fogunk járni, hiszen felkészültünk, és nem először tolmácsolunk.

Négygyerekes anyukaként hogyan tudja otthon, az egyetemen és a tolmácsfülkében is a legjobb teljesítményt nyújtani?

Az ember csak törekszik a legjobbra. A vívás nagyon sokat segít. Minden összeegyeztethető egyébként. Sporttagozatos általános iskolába jártam, mindennap volt testnevelés órám, néha több is, emellett minden este edzésre jártam, versenyszezonban havonta több hétvégét versenyeken töltöttük. Ennek köszönhetően megtanultam beosztani az időmet. Ezenfelül nagyon figyelek arra, hogy mindennek meglegyen a helye és az ideje. Munkaidőben dolgozom, de a munka és szabadidő viszonyát tekintve szigorú szabályokat és időkorlátokat szabok magamnak. Igyekszem offline periódusokat beiktatni, amikor nem nézem meg a telefonom és az emaileket, ami igen nehéz, hiszen rengeteg munkám van. Természetesen sokat számít az ember társa, hogy ő ebben mennyire partner, és a gyerekek is. A tudományos munkám nagy részét úgy végeztem el (PhD, habilitáció), hogy kisgyerekek voltak otthon, és én akkor írtam a publikációimat, amikor ők aludtak. A vívás a multitaskingra is nagyon jól megtanított (mentális, fizikai erőfeszítések összehangolása, gyors döntéshozatal, anticipáció).

Tegyük fel, hogy minden publikációja, interjúja, előadása, könyve, egyszóval minden eltűnt. Mi az a három legfontosabb dolog, tapasztalaton alapuló „igazság”, amelyet kiemelne a szakmát illetően?

Jó nehéz kérdés. Az első, hogy ez egy érdekes, sokszínű szakma, élethosszig tartó tanulásra ösztönöz, folyamatosan fejlődünk.

A második, hogy ez nagyon stresszes szakma – de nem csak egy-egy tolmácsolási esemény stresszes, hanem életvitelszerűen is, hiszen valóban sokszor kell az ember beosztását a családja időbeosztásával konfigurálnia, főleg, mikor pályakezdő, mert akkor azért még nem válogatunk. Később se nagyon, de akkor főleg nem.

A harmadik pedig, hogy a tolmácsolás és általában a nyelvi közvetítés nem csak nyelvtudás kérdése. A nyelvtudás alapfeltétele a fordításnak és tolmácsolásnak is. De csak alapfeltétele, hiszen meg kell értenünk a szövegeket, nyelvi döntéseket, szituációs döntéseket kell hoznunk, komplex mentális folyamatok zajlanak le a fejünkben, anticipáció, figyelemmegosztás, információ-átrendezés, tömörítés: ezek a sikeres tolmácsoláshoz és fordításhoz egyaránt szükségesek.

Milyen javaslatai lennének egy pályakezdő tolmács karrierjének beindításához?

Visszatérnék oda, hogy jó, ha a tolmács fordít is. Tényleg kevés az olyan tolmács, aki csak tolmácsol, mindenképp kell más nyelvi közvetítői tevékenység is mellé. Ez a szakmai fejlődés miatt is előnyös, hiszen mikor kikerülnek innen, tehetségesek, felkészültek, de kezdők. Ne csak a tolmácsolásban gondolkodjanak rövid távon, hanem más területen is. A nyelvi szolgáltatói szakma sok lehetőséget is ad. Ne keseredjenek el, ha az elején úgy érzik, nincs annyi lehetőségük tolmácsolásra, mint amennyit szeretnének. Előbb-utóbb, ha akarják, lesz. Az elején ne álmodjanak nagyot. Az ember nem rögtön a nagyhírű nemzetközi konferenciákkal kezd. Ha tolmácsok szeretnének lenni, akkor a mesterképzésük után mindenképpen az EMCI konferenciatolmács-képzésünket javaslom, hiszen ez képzés is szükséges, ha tényleg komolyan gondolják a szakma minőségi művelését. Úgy gondolom, hogy kezdésként az önkéntes munka nagyon jó lehetőség. Én is így kezdtem annak idején. Ha úgy gondolják, hogy van egy potenciális ügyfél, akivel kapcsolatot szeretnének kialakítani, akkor esetleg érdemes lehet ilyen munkát is elvállalni. Tehát: sok lábon állni, és sokféle munkát elvállalni. Kapcsolatokat kiépíteni; a képzés erre remek alkalom. A saját magam évfolyamán és a későbbieknél is látom, hogy nagyon jó kapcsolati hálót lehet kialakítani, nem csak diákok egymással, hanem tanárok és diákok között is létrejöhet minőségi kapcsolat.

Melyik éri meg jobban: szabadúszó tolmácsként dolgozni, vagy egy szervezet, tolmács központ alkalmazásában állni?

Szerintem is-is. A nemzetközi szervezetek közül csak az EU-ban hivatalos nyelv a magyar, tehát csak az EU szervezetei keresnek magyar tolmácsokat állandó alkalmazásra vagy szabadúszó tolmácsokat. Szabadúszó tolmácsként is érdekes munkájuk lesz. Több lábon kell állniuk; hogy mi éri meg, személyiség kérdése. Tudnak-e egy szervezeten belül hasonló témákkal, beszédtípusokkal dolgozni, vagy inkább arra vágynak, hogy változatosabb helyszíneken járjanak, más nyelvi közvetítői megbízásokat is elvállaljanak. Inkább biztonságra vágynak, vagy vállalják a bizonytalanságot, és tudják kezelni azt.

Milyen út vezet ahhoz, hogy valaki egy nagy nemzetközi szervezet tolmácsa legyen?

Általában azért nagyon sokat kell fejlődni és tanulni. Sokfajta tolmácsolási módot kell kipróbálni, sokféle tolmácsolási területen kell részt venni, mert ezáltal a tolmácsolási technikánk, a nyelvtudásunk és háttértudásunk is fejlődik. De a helyzetfelismerési képességet is, a stresszkezelési képességet is fejlesztjük, és ha kitartunk, akkor elérhetjük, hogy nagy nemzetközi szervezetek is megtaláljanak. A kitartás nagyon fontos, és rengeteget kell tanulnunk, élettapasztalatot szereznünk. És ez jól is van így: először ismerkedni a szakmával, rájönni, hogy tényleg nekünk való-e, hiszen osztályteremben gyakorlunk először. Volt már olyan hallgatónk, aki ígéretesnek tűnt, de mégsem bírta a stresszt, és fordítónak állt. Láttuk fordítva is: akit az osztálytermi tolmácsolás nem inspirált, a való élet pedig igen. Kell időt hagyni a végzés után, hogy lássuk, tényleg ez való-e nekünk, össze tudjuk-e egyeztetni az élet más területeivel.

Ön szerint hogy tud egy tolmács jobban érvényesülni? Ha több, széles körben beszélt nyelveken tolmácsol (pl. angol, német), vagy ha kisebb, kevésbé beszélt nyelveken (pl. szlovák)?

Nem is feltétlenül a nyelv határozza meg, hanem a szolgáltatás minősége, a felkészültség és a hozzáállás. Valóban, angol, német és francia nyelvekből folyamatosan van tolmácsképzés, így gondolhatjuk, hogy ezekből a nyelvekből nagyon sok van a piacon. És így is van, de nagyon jó, sokoldalú szakemberből kevés van. A minőség mindenhol nagy érték. A nem ilyen nagy mértékben elterjedt nyelveknél kevesebb a tolmács, de kevesebb is a munka. Azt gondolom, hogy nem a nyelvek határozzák meg, hanem az, hogy milyen minőségű munkát végzünk. Milyen jól tudunk együttműködni a megbízókkal, kollégákkal, hogyan tudunk kommunikálni a célnyelv felhasználóival. Ha a magyar piacot célozzuk meg, kivéve az EU intézményeit, abban kell gondolkodnunk, hogy egy erős B nyelvünk legyen, hiszen a magyar piac jellemzője, hogy „retúrban” kell dolgozni. Kevés kolléga képes ezt több nyelven is jó minőségben elvégezni. Tehát érdemes egy nyelvből nagyon jól dolgozni, és akkor semmi nem lehetetlen, bármilyen nyelvről is legyen szó – én így gondolom. Azonban megfigyelhető tendencia, hogy egy idegen nyelv már nem elég az érvényesüléshez.

Ön szerint a karon tanított nyelvek mellett milyen nyelvet/nyelveket érdemes még elsajátítania egy tolmácsnak?

Ezt nagyon nehéz előre látni, hiszen sok mindentől függ, az aktuális politikai és gazdasági helyzettől. Most a menekültválság miatt nagyon keresettek az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágánakegyes nyelvei, például a pastu és a dari is. De ki tudja, hogy ez meddig lesz így. Úgy gondolom, hogy akkor jó, ha az ember szereti azt, amit csinál, hiszen akkor megtalálja azt a helyet, azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amelyek az adott nyelvvel kapcsolatban adottak.

Elég magas a bukási arány a tolmács záróvizsgán. Mi lehet ennek az oka, és hogyan lehet ezt elkerülni?

Ez nagyon nehéz kérdés, amelyet mi, tanárok is felteszünk magunknak minden egyes vizsgaidőszak után: mit rontottunk el? A mesterképzés indulásakor azt, hogy nem nagyon ellenőriztük, kit engedünk tolmács szakirányra. Ám ez mára megváltozott. Most már komolyabban megfontoljuk, elbeszélgetünk magukkal, és ha valakinél úgy látjuk, hogy jobb lenne, ha mégsem a tolmács specializációt választaná, akkor megpróbálunk erről elbeszélgetni vele. Egyszóval már jobban orientáljuk a hallgatókat.

Azt viszont nem láthatjuk előre, hogy a hallgatók mennyi energiát hajlandók ebbe belefektetni. Mi őszintén úgy érezzük, hogy azért kerül sor ennyi bukásra, mert nem gyakorolnak eleget. Nem akarom csak a hallgatókra hárítani a felelősséget, de ezt a mi szelekciós rendszerünkben nem láthatjuk előre, hogy Önök mennyi pluszt tesznek hozzá. A kontaktórákon kívül még rengeteget kell gyakorolniuk, hogy a vizsga sikerüljön, és ezt nem a vizsga előtt két-három héttel vagy két hónappal kell elkezdeni, hanem már az első évben.

Valamint a vizsga stressztényezője is sokat nyom a latban. Sokszor látjuk, hogy az órai stresszt már jól bírják – hiszen az órák is stresszesek: szerepelnek, visszajelzéseket kapnak, és mindig van valami, ami nem úgy sikerül – ezt már megszokták. Azt sem mondanám, hogy az önkéntes tolmácsolások során ne állnák meg a helyüket. A tolmács szakmának is az egyik alapvető jellemzője a stressz, tehát a tanulmányok és vizsgák során is természetes, hogy megjelenik.

Sajnos a tolmácsvizsga egy külön műfaj, amelyre nagyon nehéz felkészülni. Ráadásul azt is látom, hogy egymást is sokszor stresszelik, negatív irányba befolyásolják a hallgatók azzal, hogy azt mondják nehéz és nagy a bukási arány.

Tudna pár szót mondani a bírósági és hatósági tolmácsképzésről?

A felvételi nagyon hasonlít a mesterképzésre való jelentkezés menetével: van egy írásbeli – amely során azt döntjük el, hogy érdemes-e további esélyt adni a jelentkezőnek – és egy szóbeli felmérés. A bírósági tolmácsolás a tolmácsolás speciális fajtája, speciális tudást is kíván, és a képzésen elsősorban ezt a tudást próbáljuk erősíteni a terminológiai órák, a gyakorlatok és a szakdolgozat keretében. Ki szeretném emelni, hogy ez hatósági tolmácsképzés is: nemcsak a tárgyalótermi tolmácsolásra, de egyéb helyzetekre is igyekszünk felkészíteni a hallgatókat, mind készség, mind háttérismeret szintjén. Ezalatt elsősorban a rendőrségi és menekültügyi tolmácsolásra gondolok. Ennek a képzésnek nagyon nagy a szakmai gyakorlati komponense. A képzést az OFFI-val együttműködésben hoztuk létre, az első és a második félév folyamán rajtuk keresztül járnak a hallgatók hospitálni tárgyalótermekbe, valamint a szakmai gyakorlatot is velük teljesítik.

A képzés általában 10–15 fős csoportokkal indul, és kimondottan a magyarországi bíróságokon jellemző tolmácsolási módokra készítjük fel a diákokat: elsősorban rövid- és hosszúszakaszos konszekutív tolmácsolás, blattolás és suttogó tolmácsolás. Magyarországon viszont nincs kabinban végzett szinkrontolmácsolás, az csak a nemzetközi bíróságokon jellemző.

Mit tart fontosnak megemlíteni a doktori képzéssel kapcsolatban?

Akkor érdemes rá jelentkezni, ha az embert érdeklik a fordítás, tolmácsolás, lektorálás, terminológia, tehát a nyelvi közvetítés folyamatai, és kedvet érez a kutatásra. A jelentkező legyen gyakorló nyelvi közvetítő, mert a fordítástudományi doktori program és kutatások alapvetően gyakorlatorientált kutatások, tehát a mindennapi gyakorlatra reflektálnak. Ha van olyan kérdés vagy kérdéskör, amely a gyakorlatban felmerül és szeretnének róla többet tudni, szeretnének elmerülni a témában és esetleg megoldani ilyen problémákat, akkor javasolnám. Nekem jelenleg 10 PhD-hallgatóm van, elsősorban tolmácsolást kutatunk: például a szöveggel támogatott tolmácsolást, a blattolást közbeni szemmozgáskövetést, az új információs és kommunikációs technológiák használatát a tolmácsolás során, a tolmácsok társadalmi helyzetét és megítélését Magyarországon. Ezek mind nagyon érdekes és Magyarországon még feltáratlan témák.

Üzenne valamit a mostani és a jövőbeli hallgatóknak?

Mindenkit arra bíztatok, hogy tartson ki. Tanuljon sokat és használja ki azokat az éveket, amelyeket nálunk tölt. Én is a tanszék hallgatója voltam, és nagyon jól tudom, mennyit tanultam, fejlődtem az itt töltött évek alatt. Véleményem szerint ez a mai generációkra is érvényes. Használják ki ezt a két évet és azokat a lehetőségeket, amelyeket nyújtunk maguknak, nemcsak tanulmányi, de közösségi szinten is, mert közösséget is teremtünk – persze csak az Önök együttműködésével.

Milyen feladatokkal jár a tanszékvezetés?

Bizonyára észrevették már, hogy mindig történik valami érdekes a tanszékünkön. Ehhez nagyon sok kommunikációra van szükség a kollégákkal, a hallgatókkal, a magyar és nemzetközi partnereinkkel, ugyanis szerencsére igen kiterjedt hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkezünk. Rengeteg szervezéssel jár, tanulmányszervezéssel, új képzések beindításával, az oktatás technológiai hátterének a biztosításával. Remélem, a tanszék(vezetés) egyaránt szolgálja a hallgatók, az oktatók, az egyetem és a szakma érdekeit.